Offroad Magazin - A 4x4 rajongók hírportálja

20120519Szo

Frissítve:2012.05.16. 10:11

A sekliről

D sekli

A terepjárózás, és az off road olyan szakágai az autósportoknak, ahol hatványozottan szüksége lehet a sporttársaknak egymás segítségére.

A bajba jutott sport és kategória társak kisegítése szerencsére az autósportok világában egy aránylag elég jól működő dolognak számít, hiszen sokan akár alkatrészeket is szívesen adnak ellenfeleiknek – akik egyúttal barátaik, haverjaik is- egy-egy verseny végéig amennyiben ezt a szükség úgy kívánja. A segítség fontossága az off road pályákon hatványozottan igaz, hiszen ebben a szakágban a sporttárs tárgyi kisegítésén kívül a kimentésénél is sokszor aktívan kell segédkezni. De mit sem ér a jó szándék ilyenkor erős kötelek, sodronyok és stabilan rögzített vontatási pontok nélkül.

Hirdetés

Ha két autót össze kell kötnünk, akkor jönnek csak igazán jól a seklik! Többféle típus is van belőle, de a terepjárósportok világában a D vagy az Ω (omega) alakúakat szokás használni. A nem jó típusú sekli használata során a vontatókötél megsérülhet vagy elszakadhat az erő hatására.

A D formájú sekli

Az úgynevezett D-seklit lehet használni láncot lánccal történő összekapcsoláskor, vagy lánc drót vagy kevlár kötelekkel történő összekötésekor. Segítségével kapcsolhatunk fordítócsigát a kocsihoz vagy láncot a horgonypontra is.

Az Ω alakú sekli

Az Ω alakú seklit általában akkor alkalmazzuk, ha hevedert csatlakoztatunk. Lehetőség szerint a hevedert az Ω-ba helyezzük, ne pedig a sekli csavarjára. A nagyobb átmérőnek köszönhetően megelőzhetjük a széles heveder összerogyását és a sérülését. Az Ω alakú seklivel kapcsolhatunk rántókötelet lánchoz, valamint horgonyponthoz, fordítócsigát a favédő hevederhez, kötelet az ekéhez vagy a favédő hevedert és a rántókötelet az autóhoz.

A seklik terhelhetőségének jelölése:

A  biztonságos és jó minőségű seklikre eltávolíthatatlan módszerrel vezetik rá azokat az adatokat, amiből kiderül, hogy annak a seklinek mekkora a biztonságos terhelhetősége, amiről gyártó cégnek ráadásul minőségi tanúsítvánnyal is rendelkeznie kell. A kétes eredetű és ezért valószínűleg rosszabb minőségű sekliken minden bizonnyal nincsenek feltüntetve ezek az adatok, ezeket nem érdemes megvásárolni, vagy ha esetleg már van ilyenünk, célszerű a használatát mellőzni, mert a pontos terhelhetőségi adatok ismerete rendkívül lényeges információ! Az használható méretű hajlított sekli 4.5 tonnás terhelést bír elviselni a feltüntetett adatok alapján. Lényeges, hogy a seklik és egyéb emelőeszközök szakítószilárdsága ötszöröse a megadott névleges terhelhetőségének, így az ilyen darabok törése várhatóan csak 22.5 tonna súly megmozdításakor következhet be. Sekli vásárlásakor figyeljünk a megfelelő minőségű darab kiválasztására! Természetesen, mint mindenhová, a seklik gyártásba is berobbant a kínai ipar, és az erős angol seklik tökéletes klónjait kezdte el gyártani, valamint árusítani a szigetországi termékek árának a töredékéért. Olcsóságuk sajnos a minőségen is meglátszik, mert lényegesen gyengébbek ezek az ázsiai „koppintások” mint az eredetiek, ezért kerüljük el ezeket lehetőleg.

A seklik használata:


A sekli használatakor a csavart teljesen be kell csavarni, majd egy negyed fordulatot visszább kell rajta fordítani, mert így megóvhatjuk a menet sérüléstől és még kitekerni is jóval könnyebb lesz majd a szétkapcsolásnál. Azonban még így is megeshet, hogy, megszorul a csavar.  Ilyenkor meg kell egy kicsit megkopogtatni esetleg fogóval, vagy csavarhúzó használatával tudjuk az oldást, lazítást elvégezni. De ha hosszú kötelet kell használni, akkor érdemes a sekli csavarját erősen meghúzni, kézzel. A kötél vagy a rántókötél kivétel nélkül mindig előbb elkopik, elszakad, mint ahogy egy precízen elkészített, kifogástalan minőségű sekli szétesne. Ha azonban a tervezéskor kalkulált súlynál többet akarunk vele „elcibáltatni” számítsunk rá, hogy a sekli csavarja elgörbülhet, és nehezebb lesz kitekerni. Nagyon fontos, hogy semmilyen körülmények közt sem szabad több dinamikus kötelet seklivel összekötni, mert ha az egy kötél elszakad vagy a rögzítési pont letörik, úgy a két kötelet összekötő sekli lövedékké változik és becsapódása nagyon súlyos sérülést vagy halálos balesetet is okozhat, ezért ha két rántókötelet használunk, azokat más módszerrel kell össze