Terep-rallye szótár
- Kategória: Sztorik
- Közzétéve: 2010. szeptember 09. csütörtök, 19:19
- Írta: P.P.
Íme néhány fogalom azoknak akik most csöppentek bele a tereprally világába!
ASN:
Országos Sporthatóság
Átcsoportosítás: /Gyülekező állomás/
A rendező által előre beütemezett szünet, egyrészt az időterv betartása érdekében, másrészt a még versenyben maradt gépjárművek összevonása céljából. A szünet időtartama a résztvevőknek különböző is lehet.
Becsült idő:
A szelektív szakasz teljesítésére előírt, a rendező által tervezett idő.
DZ /sebességkorlátozott zóna kezdete/:
A sebesség ellenőrző zóna eleje, amelyet, ha lehetséges pontos jelöléssel és Útvonal-ponttal (WPM, vagy WPE) jelölni kell. Ha a kettő között eltérés van, akkor az Útvonal-pont irányadó.
Eligazítás:
Kötelező a napi szakaszok rajtját megelőzően tartani, melynek, időpontjairól a versenykiírás rendelkezik. Az eligazításon minden versenyzőpáros egy tagjának kötelező részt venni, melyet aláírással kell igazolni. Ennek elmulasztása 2.000,- Ft pénzbüntetéssel sújtandó. Az eligazítás biztonságra vonatkozó részének szövegét írásban a hivatalos hirdető táblára kell kifüggeszteni.
Forfait büntetés:
Azon versenyzők, akik egy versenyen a napi szakaszra előírt útvonalat bármely okból (eltévedés, műszaki hiba, stb..) teljes egészében teljesíteni nem tudják, de a napi szakaszt záró park-fermébe az ideiglenes eredménylista kifüggesztésének tervezett idejéig a járművükkel önerőből, járó motorral beállnak, az alábbi büntetés mellett a további versenyben részt vehetnek:
- a versenyzőpáros számára nem teljesített szakaszonként (IE–től IE-ig) az adott szakasz maximális engedélyezett ideje + 60 perc időbüntetés, a büntetés mértékétől való eltérést csak a TRSB engedélyezhet maximum a verseny kezdetéig.
- az esetlegesen kihagyott más ellenőrző pontokért járó büntetéseket a fentieken túl nem kell figyelembe venni.
- Ez a lehetőség egy versenyen , csak egy napi szakaszon vehető igénybe. Ha az érintett napon több szelektív szakaszt rendeznek abban az esetben csak az a versenyzőt értékelik akinek legalább egy értékelhető szelektív szakasza van
- Azokon a versenyeken, ahol a rendező Gyűjtőállomást/okat jelöl ki, a gyűjtőállomásokra való visszaállást a versenykiírásban kell szabályozni. Ilyen esetben a visszaállás az adott gyűjtőállomás működési időszakán belül lehetséges. A gyűjtőállomás működési idejét minden esetben a útvonallapon kell meghatározni. Az így ismételten versenybe szálló versenyzők kizárólag a versenyben álló többi résztvevő után indíthatóak tovább, több forfaitoló versenyző esetén a sorrendet az aznapi Napi szakasz rajtsorrendje határozza meg.
FZ /sebességkorlátozott zóna vége/:
A sebesség ellenőrző zóna vége, amelyet Útvonal-pont (WPE) jelöl.
GPS:
A szakág által kijelölt és a technikai személyzet által a napi szakaszok rajtja előtt ellenőrzött GPS berendezés /belső antenna sugárzóval és 12V-os tápkábellel/ amely a versenyzők által bejárt útvonalat rögzíti és az itinerben megadott GPS pontok ellenőrzését lehetővé teszi. Ezen ellenőrzéseket minden napi szakasz végén a szakág által kijelölt személy az ideiglenes eredménylista kifüggesztése előtt elvégzi. A GPS ponttól való eltérés a készülék minimális pontossága, azaz 25 m. Az a versenyző akinek egy napi szakaszon a GPS pontjainak az 50%-a hiányzik az a 3.18.4 pont figyelembe vételével a Felügyelőtestület által meghatározott időbüntetést kap.
Gyűjtőállomás:
Egy napi szakasz célhelyén és a következő napi szakasz rajthelyén lévő időellenőrző állomás között lévő terület, ahol a versenyzőket átcsoportosíthatják. Ezt a zónát a versenykiírásban közlik és szabályozzák, valamint az itinerben jelölik. A gyűjtőállomás különböző lehet: zárt, szervizes vagy tetszőleges. Az állomás központja nem lehet kb. 2 km-nél messzebb a napi szakasz cél és rajt időellenőrző állomásaitól.
Maximális engedélyezett idő:
Az etapoknál megjelölt megcélzott időket meghaladó idő, vagy a szelektív szakaszoknál megjelölt maximális idő. Minden olyan egység, amely ezen maximális időt túllépi, előre meghatározott büntetéstől kizárásig terjedő büntetést kap mérlegelés nélkül. Ettől az időponttól kezdve az adott páros számára az ellenőrző állomásokat bezártnak kell tekinteni.
Megcélzott idő (Etap idő):
a) Minden etapot meghatározott megcélzott idő alatt kell teljesíteni, melyet a versenyzőknek be kell tartani.
b) Minden egység, aki túllépi ezen előírt etap teljesítési időt, büntetésben részesül, melyet percekben számolva kell meghatározni.
Menetlevél:
Az itinerben meghatározott különböző ellenőrzési pontok időrendi sorrendben történő igazoltatására szánt kártya.
Napi szakasz:
A versenynek legalább 6 órás szünettel elválasztott minden egyes része.
Neutralizáció:
Olyan időtartam, amely alatt a rendező bármely okból megállítja a versenyzőket.
Normál szakasz:
Két egymást követő időellenőrző állomás közötti itinerrel teljesítendő út, melynek átlagsebessége nem haladhatja meg 40km/h-t terepviszonyok között.
Parc fermé:
Olyan terület, ahol versenyjárműveken mindennemű javítás és beavatkozás tilos, kivéve azokat az eseteket, amelyeket jelen kiírás 3.22 pontja tartalmaz.
PC = ÁE – Áthaladás Ellenőrző állomás:
Egy olyan zóna, ahol a versenyzők menetleveleit sportbíróknak igazolni (pecsételni) kell, (a többit lásd FIA.)
Szelektív szakasz:
Olyan limit idővel rendelkező, a 2.4.3 pont előírásainak megfelelően biztosított, de nem lezárt pályaszakasz, melynek teljesítési idejét mérik. Az értékelést a ténylegesen teljesített idő szerint kell elvégezni.
Szuperspeciál:
a) Szuper-speciál (SSS1) rendezése opcionális, de ha megrendezésre kerül, akkor az első napi szakasz szerves része.
Amennyiben van ilyen, úgy a versenyzők számára kötelező az azon való részvétel. Csak egy minimum 2, maximum 10 kilométeres Szuper-speciál rendezhető, amely a következő napi szakasz rajtsorrendjének megállapítása végett, szelektív szakasz formájában. A versenykiírásnak rendelkeznie kell arról, hogy a Szuper-speciál előzetesen bejárható-e, és ha igen, milyen formában.
b) Beleszámít a verseny értékelésébe, úgy mint az arra vonatkozó büntetések (road penalty).
Ezen büntetések beszámítanak azon napi szakasz abszolút értékelésébe, és még aznap kiszabásra kerülnek.
Valós idő:
A szelektív vagy közúti szakasz teljesítéséhez szükséges tényleges idő.
Végrehajtási utasítás:
A végrehajtási utasítás szerves része az esemény szabályzatának, és arra hivatott, hogy kiegészítse, tisztázza, módosítsa azt.
Versenyzői eligazítás:
A versenyzői eligazítást a versenyigazgató vagy a rendező megbízottja tartja meg, a versenyzők részére, akiknek az első eligazításon kötelező, a többin ajánlott a részvétel. A versenyigazgatónak jelen kell lennie az eligazításon. A versenyzői eligazítás biztonságra vonatkozó részét és az útvonallal kapcsolatos kiegészítéseket, helyesbítéseket a versenyigazgatónak kell dátumoznia és aláírnia, majd az ő felelősségére a hivatalos hirdető táblára kell kifüggeszteni.

