Légy ott Te is az első Extrém Erdélyi Túrán!
- Kategória: Off Road a nagyvilágban
- Közzétéve: 2011. augusztus 18. csütörtök, 19:48
- Írta: Salánki Gábor
Első ízben nyílik lehetőség arra, hogy egy ilyen komoly kihívásokkal teli túrán vehessünk részt Erdély fenséges tájain. Az újdonság erejéről Gergely Jánosék gondoskodnak majd. Ő beszélt az Offroadmagazin.hu-nak a szeptemberi túráról.
A helyszín nagyjából 100 km-nyire lesz a határtól a Bihar Hegységben, ahol garantáltan izgalmas, embert és gépet egyaránt próbára tevő útvonalat sikerült találnunk a szeptember 22-25-ig tartó túránknak, de az útvonal végleges felírására augusztus 28-én kerítünk majd sort. A helyszín akár sokak számára ismerős is lehet, hiszen ezen a környéken rendeztek már Kolozsvár Trophy-t, Transilvania Trophyt, de mivel én előszeretettel endurózom, így olyan utakra esett ezúttal a választásunk, amelyeken terepjárósok még nem valószínű, hogy jártak. A fentebb említett rendezvények útjaitól mindenképpen komolyabb kihívásra kell számítani, vízmosások, patakok és rögös szekérutak egészen biztosan keresztezni fogják majd a résztvevők útját.
A nehézségekért viszont mindenkit gazdagon kárpótol majd a semmihez sem fogható, csodálatos erdélyi panoráma, amint a karavánunk 1400-1600 méteres magasságból letekint az alacsonyabb hegyekre-völgyekre, vagy fölnéz a több, mint 1800 m-es Vigyázó csúcsára. A túra résztvevői előtt két út áll. Az egyik az egyszerűbb (Normál), a másik pedig – ki hinné…- a nehezebb (Extrem Trophy). De a kevesebb bizony néha több, hiszen a Normál kategória távja nagyjából 80 kilométer lesz, míg az Extrem Trophy-sokra, „csupán” 55-60 km vár a tervek szerint, lévén, hogy rossz utat sokkal nehezebb találni, mint jót. A táv függ attól is, hogy mikor fog sötétedni, hiszen azt szeretnénk, hogy mire a nap lemegy addigra mindenki a táborhelyre érjen és sörözős, bulizós, tábortüzes este során elevenítse fel minden résztvevő a napközben átélt élményeket. A túrát, amennyiben a siker és az érdeklődés megfelelő, még az idén megismétlik, tehát biztosan senki nem fog lemaradni semmiről, de mint tudjuk ismétlés a tudás atyja, ezért érdemes ott lenni máris az első úttörőcsapatban is.
További információ: www.erdelyikalandtura.hu
Gergely János
Telefon: +36/30-256-64-35
E-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

