Offroad Magazin - A 4x4 rajongók hírportálja

20120519Szo

Frissítve:2012.05.16. 10:11

Back Itt vagy: Címlap Külföld Külföldi hírek Minden, ami Dakar Ahol a szél az úr

Ahol a szél az úr

A sivatagban is jól jönnek a síeléshez használt védőeszközök

Izgalmas játékot játszott Coma az Arequipa-Nazca szakaszon Despres-vel, és bejött a számítása, mivel átvette a vezetést. Az autóknál bár Gordon újra győzni tudott, és Peterhansel elásta magát, mégsem történt semmi változás az összetettben.

Megérkezett a mezőny Nazca-ba, ahol még az eddigieknél is jobban fúj a szél. Mivel a tábort szó szerint a semmi közepén, homok-dombok között alakították ki, igencsak hasznát veszi mindenki a sálnak, síszemüvegnek és egyéb védelmet nyújtó öltözéknek. Az európai lapzártákat figyelembe véve a versenyzők egyre korábban rajtolnak el reggel, de például a motorosok esetében ez inkább könnyebbé teszi számukra a gyors haladást, lévén, hogy hajnalban nem olyan puha és forró a homok (sőt, kifejezetten hideg van a korai órákban).

A harmadik pozícióból rajtolt reggel Marc Coma, és mivel nem elsőként nyitotta a szelektívet, nem az ismeretlenben kellett botorkálnia. A 197 kilométeres szakasz végén a 21. győzelmét aratta, és még át is vette a vezetést az összetettben. A második helyen Barreda, a harmadikon Jordi Viladoms végzett, Despres csak a negyedik legjobb idővel tudta teljesíteni a mért szakaszt, és az abszolút értékelésben át kellett adnia az elsőséget Coma-nak. A katalán most így 1 perc 35 másodperces előnnyel áll az élen két szakasszal a vége előtt, így továbbra is nyílt a verseny a motoros kategóriában.

Hirdetés


Gordon örül, Peterhansel aggódik – az amerikai megnyerte a 12. szakaszt, míg a francia elásta magát a homokban. Miután tegnap közel két órát veszített technikai gondok miatt, Robby Gordon a 22. helyről indult reggel. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a legjobb időt érje el, és ezzel megszerezze pályafutása hatodik Dakaros szakaszgyőzelmét. A második helyre az orosz Novitkskiy, a harmadikra pedig De Villiers érkezett be. Peterhansel 20 percet vesztegelt a homok fogságában a 145. kilométernél, és Roma is hasonló pácba került tíz kilométerrel arrébb. Az összetettben sok minden nem változott, Peterhansel előnye továbbra is húsz perc az élen, Roma és De Villiers követik a dobogón.

Ezúttal Marcos volt a gyorsabbik Patronelli, a 2010-es győztes 42 másodperccel ment jobb időt testvérénél, és mivel olyan nagy különbségek vannak az élen állók között az összetettben, a mai napi eredmények nem változtattak semmit az álláson az összetettben. A kamionoknál Gerard De Rooy idei ötödik győzelmét aratta, és az Iveco-sok taroltak a szakaszon, mivel mind az első négy helyet megszerezték, sorrendben Stacey, Biaison és Adua követték az eredménylistán a hollandot.

Szalayék kétszer is ástak a szakaszon, egyszer az elején, aztán pedig a vége felé. Utóbbi esetben beleestek egy orral egy nagy homokhegybe, és az egész hegyet el kell hordaniuk, hogy tovább tudjanak haladni. A 32. idővel értek be a célba, az összetettben a huszadik helyen állnak. Két nap van már csak hátra az idei Dakar rallyból, a Nazca-Pisco és a Pisco-Lima szakasz.
 
Forrás: www.dakar.hu